Önkéntesség
A KultúrÁsz önkéntes programjának bemutatása
2013. 05. 10. (péntek) 22.24

A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület kiemelt feladatának tartja a szakmai segítségnyújtást a fiatalok számára. Így az egyesületnél lehetőség van arra, hogy egyetemisták önkéntesként szakmai gyakorlatot teljesíthessenek a szervezetnél.

Annak érdekében, hogy az önkénteseket megfelelően szervezett és hivatalos keretek között fogadhassák és foglalkoztathassák, a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület regisztrált önkéntes fogadószervezetként működik. Így a résztvevők hivatalosan is közérdekű önkéntes tevékenységet végeznek az egyesületnél, amely egy adott fogadó szervezetnél a törvényben meghatározott tevékenységi körben – ellenszolgáltatás nélkül – végzett munkát jelent. A törvényben rögzített juttatásokat a fogadó szervezet árulékmentesen nyújtja, az önkéntes számára pedig adómentesen, de ennek az a feltétele, hogy be kell jelentkeznie a törvény hatálya alá, vagyis a közérdekű önkénteseket fogadó szervezetek nyilvántartásába. Ezért lett a KultúrÁsz Egyesület regisztrált önkéntes fogadószervezet.

Ennek megfelelően a szakmai gyakorlatukat a KultúrÁsznál teljesíteni kívánó tanulókkal nemcsak szóbeli megállapodást kötnek, hanem írásos önkéntes szerződést. Az elvégzett munkáról munkanyilvántartó lapot vezetnek, a teljesítésről pedig hivatalos igazolást kapnak. A KultúrÁsz Egyesületnél dolgozó önkéntesek elsősorban a különböző programok, például konferenciák és képzések megszervezésében és helyszíni lebonyolításában vesznek részt, de feladatot vállalhatnak a különféle projektek és események megszervezéséhez szükséges adminisztrációs munkában, a helyszíni lebonyolításban, az egyesület működéséhez szükséges adminisztrációs és egyéb feladatokban, ügyintézésben, illetve a különböző kutatások lefolytatásában is részt vehetnek.


Cikkek a témakörből


Ossza meg a FACEBOOK-on



Cikk nyomtatása