Programok
Együttműködés a hatékonyabb tehetségfejlesztésért
2013. 10. 27. (vasárnap) 13.04

Három tehetségponttal is együttműködési megállapodást írt alá a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület a tehetséggondozás területén. A megállapodás célja, hogy a szervezetek együttműködve, szakmai tudásukat összeadva minél hatékonyabban tudják felfedezni és gondozni a tehetséges fiatalokat.

Az együttműködési megállapodást három tehetségponttal: az Életvonal Alapítvánnyal, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesülettel, valamint a Kocka Kör Tehetséggondozó Kulturális Egyesülettel kötötte a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület. 

A szerződésben a felek megállapodtak abban, hogy a jövőben együttműködnek a pedagógiai, pszichológiai, és módszertani tanácsadás, tehetségazonosítás és tehetséggondozás területén. Közösen dolgoznak ki módszertani segédleteket és tananyagokat, együttműködnek különböző pályázatokban és projektekben, valamint közös projektötleteket valósítanak meg. Kidolgoznak közös tehetséggondozó programokat, illetve együttesen végzik a tehetséggondozó programok hatásvizsgálatát is. Ugyancsak megállapodtak közös rendezvények és tevékenységek szervezésében, kutatások kezdeményezésében és megvalósításában, valamint abban, hogy közös pályázatokat írnak ki a tehetséggondozás keretében. 


Cikkek a témakörből


Ossza meg a FACEBOOK-on



Cikk nyomtatása