Programok
„Tudományos tehetséggondozás a KultúrÁsz Egyesületben” NTP-FTH-15-0004. projektről
2016. 07. 27. (szerda) 09.47


A KultúrÁsz Közhasznú Egyesület „Tudományos tehetséggondozás a KultúrÁsz Egyesületben” címmel pályázatot nyert az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett „Fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása” pályázati kategóriában, melynek fő célja a fiatal felnőtt tehetségek társadalmi felelősségvállalását elősegítő programok támogatása.

A tudományos tehetséggondozáson alapuló műhelymunka sorozat 2016.01.01-2016.06.30. között valósult meg a Debreceni Egyetem andragógia szakos hallgatói számára.

Célunk a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalását elősegítő tevékenységek szervezése volt, amely hozzájárul a tehetséges fiatalok előadói készségeinek fejlődéséhez, a kutatótevékenységük támogatásához, a tudományterületek-, valamint a diáktudományos tevékenységek népszerűsítéséhez.

 

 

Tudományos tehetséggondozásunk három tevékenységet foglalt magába:

Első tevékenységként egy 4 alkalomból álló műhelymunka sorozatot szerveztünk, melyet egy gyakorló szemináriummal egészítettünk ki. A műhelymunka sorozat összesen 4 témakört feldolgozó gyakorlati előadást tartalmazott, ahol a résztvevők megismerkedtek:

  • a tudományos dolgozat különböző típusaival, felépítésével, hivatkozási rendszerével;
  • a tudományos munkák lehetséges forrásaival, a különböző kutatási módszerekkel;
  • a jó előadás fogalmával, a jó előadó tulajdonságaival, szakmai jellemzőivel;
  • a Powerpoint és Prezi bemutató alapjaival, gyakorlati elkészítésének ismereteivel;
  • továbbá a gyakorlati szeminárium keretében egymás kutatói munkásságával.

 

A projekt második tevékenységeként a programban résztvevő fiatal tehetségek lehetőséget kaptak a neveléstudományok szakembereinek támogatásával és segítésével egy tudományos munka elkészítésére; továbbá kutatótevékenységük támogatásának érdekében egy az egyesület által kiadott online kiadványban való publikálásra, a Durkó Mátyás emlékkonferencián a poszter szekcióban vagy pedig a Fiatal Kutatók Szekciójában való előadásra.

 

Projektünk harmadik meghatározó elemét a gyakorlati tapasztalatszerzés jelentette a rendezvényszervezés világában, ugyanis a projekt résztvevői bepillantást nyerhettek a Durkó Mátyás emlékkonferencia szervezéseibe azáltal, hogy részt vettek a konferenciát megelőző 6 szervezői megbeszélésen az egyesület munkatársaival közösen.

 

A projektünk tevékenységei, pályázati céljaink megvalósítását eredményezte, hiszen a projekt keretében tudományos tehetséggondozó műhelyt hoztunk létre.

A konferencia keretében lehetőséget biztosítottunk a fiatal felnőtt tehetségeknek arra, hogy kipróbálhassák és megmutathassák magukat olyan tevékenységben, amire a mindennapi élet során nem nyílna lehetőségük: konferenciaszervezés és részvétel, konferencia előadás, tudományos kutatói munka.

A közös munka eredményeképpen pedig prezentációk, bemutatók, publikációk, közösségi kapcsolatok jöttek létre.

 

A projekt megvalósításában és lebonyolításában 5 tehetségsegítő szakember és 5 egyesületi munkatárs vett részt.

A „Tudományos tehetséggondozás a KultúrÁsz Egyesületben” projekt fő támogatói: a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrások Támogatáskezelője.

A projekt együttműködő partnere: az Életvonal Alapítvány




Cikkek a témakörből


Ossza meg a FACEBOOK-on



Cikk nyomtatása